2016. október 31., hétfő

Ez a fotóm egy óriási lázadás végeredménye

Ezt még sosem mondtam Nektek, de ez a fotóm egy óriási lázadás végeredménye. Biztos nem gondoltátok, ha már láttátok korábban. De amikor 7 éve elkezdtem próbálgatni és beépíteni az életembe a paleolit étrendet, nem tudtam azonosulni azzal, hogy ez egy ún. „diéta” a „betegek” és valamilyen értelemben „rákényszerülők” számára, meg hogy „szükségből” és „kell” folytatni. Annak ellenére sem, hogy én is egy ijesztő egészségügyi problémával és jelentős túlsúllyal kezdtem el kóstolgatni.

MERT A PALEO VÉGRE EGY ÉLVEZETTEL TELI ÉS MŰKÖDŐKÉPES DOLOG! Ezt akartam kifejezni ezzel az erőteljes fotóval is. Például szalonnát, kolbászt, tepertőt ettem és így fogytam egy ruhaméretet pár hét alatt, az egészségem pedig 2 hónap után helyreállt. Mindezt jóllakottan. Plusz sportolás nélkül.

Élvezettel, nem lemondással, nem sótlan arckifejezéssel a porciókat számolgatva, majd késsel-villával fegyelmezetten elfogyasztva és minimum huszonnyolcszor tudatosan megrágva azt, ami valójában egy lucullusi lakoma – és itt nagyon nem a felesleges pénzköltésre gondolok. Nagyon nem!

Éppen ezért az is biztos, hogy sosem foglak rábeszélni Benneteket, egyetek minél több maglisztből készített sütikét meg kenyérfélét. Merthogy SEMMI szükségünk nincs rá. Semmi. Felesleges pénzkidobás és illuzió csupán, hogy deeee, mégsem kell lemondanod bizonyos dolgokról... Ez szerintem önbecsapás. A változáshoz változás kell. Ne cövekelj le a langyos állóvízben Te sem!

Kizárólag azok számára szoktam javasolni ezek fogyasztását, akik éppen most váltanak a hagyományos táplálkozásról a paleóra.

Ha téged is érint ez, akkor azt javaslom – az egészséged és a pénztárcád érdekében -, hogy keress néhány, vagyis max. 3-5 szimpatikus receptet hiteles forrásokból, de ne ez kerüljön a fókuszodba. Az egyre több, valóban hasznos alapanyagra koncentrálj: halfélék, húsok, tojás, zöldségek, és így tovább.

Ja, hogy ezek nem annyira csábítóak, mint egy paleo vaníliás kifli? Na, éppen ezért készítettem anno ezt a fotót!!! Merthogy a paleo szexi és csábító – de csak annak, aki nem akarja becsapni és megvezettetni önmagát. 7 éve is ezt vallottam, ma is ugyanez a véleményem.

SOKKAL RÖVIDEBBEN: 
95% valódi alapanyagok (ld. pár sorral feljebb), 
és 5% maglisztes ételek.

Te mit gondolsz erről? És mit tapasztalsz a környezetedben?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése