Így az eredeti receptet a karakterének megtartása mellett kicsit leegyszerűsítettem, átfűszereztem a saját ízlésemre, és valami elképesztően finom leves lett belőle!
A saját recept: thai kókusztejes csirkeleves - teljesen másképp
3 + 3 ek. kókuszzsír
25 dkg csirkemell kis kockákra vágva
1/2 zöldcitrom leve
2 szál újhagyma szárával együtt (vagy 2 ek. póréhagyma) felkarikázva
7 dkg friss gyömbérgyökér felkarikázva
4 nagy gerezd zúzott fokhagyma
7-10 dkg gomba (csiperke vagy laska)
1-2 marék friss citromfű (amiből teát szoktunk főzni)
6 dl víz
4 dl kókusztej
só ízlés szerint (nálam ez 1 ek.)
frissen őrölt bors és csili szintén ízlés szerint
1. lépés
Egy magas lábasban felforrósított kókuszzsíron pirítsd meg a csirkemellet, majd amikor már jól átsültek, de még fehérek, csorgasd rá a citromlevet is, ettől kicsit pikánsabb lesz és karamellizálódni fog. Folyamatos kevergetés mellett pirítsd meg.
2. lépés
Add hozzá a felaprított hagymát, a gyömbérgyökeret, kicsit süsd össze őket, majd a tűzről félrehúzva következhet a fokhagyma és a gomba is.
3. lépés
Öntsd fel vízzel, kókusztejjel, add hozzá az apróbb levelekre tépkedett citromfüvet, az ízlés szerint kiporciózott fűszereket, és fedő nélkül főzd össze, hogy kicsit besűrűsödjön a leves. Ez közepes láng mellett kb. 10 percet jelentett nálam.
4. lépés
Ez teszi fel az i-re a pontot: keverj hozzá még kb. 3 ek. kókuszzsírt. Ettől lesz igazán selymes, ízletes, kóstold meg előtte-utána és rá fogsz döbbenni!
Tipp:
- Ha sikerül szerezned, akkor a nálunk jóval könnyebben beszerezhető citromfű helyett használj 1-2 szál indiai citromfüvet. Ezt főzd bele a levesbe már a 2. lépésnél.
- Ha nem szeretnéd kerülgetni a gyömbérgyökeret (nem ennéd meg a levesben), akkor a képen látható módon szeleteld-vagdald be. Így könnyebb lesz kihalászni, de ugyanúgy kifő belőle az az íz, amire szükségünk van!
*******************************************************************************************************
A teljesen hagyományos receptet is közreadom összehasonlításképp, forrása a thaicentrum.hu portál. De ne feledd, ez nem paleo recept jó néhány hozzávaló (cukor, szószok) miatt!
forrás: thaicentrum.hu |
kb. 300 g csirkehús, tisztán mérve
500 ml csirkealaplé
500 ml kókusztej
2 szál thai citromfű (citronella)
kb. 1,5 cm galangal, szeletelve
4 db kaffir lime levél
2-3 gerezd fokhagyma
1 mk só
kevés feketebors, frissen őrölve
1 db thai chili (ízlés szerint, vagy chilipehely)
kb. 200 g gomba (laskagomba vagy champignon)
3-4 ek thai halszósz (nam pla)
2-3 ek zöldcitromlé
½ korongnyi pálmacukor (vagy 1 tk-nyi barna nádcukor)
A tetejére
1 szál újhagyma
1 maroknyi koriander, frissen
chili, vagy pirított chilipaszta (nam prik pao)
A csirkehúst vékony és lapos falatokra vágom, lehet comb és mellehúsa is, csak csont ne legyen benne. (Abból főzzünk levest.) A citromfüvet egy széles kés élével megnyomkodom vagy rávágok egy serpenyővel, hogy az illóolajok jobban előjöjjenek a rostokból és tányérba illő darabokra vágom. (A végén ki lehet venni, de autentikus thai helyen mindent bennehagynak.)
Egy lábasba öntöm a csirkehúslevest, egyelőre a kókusztej felét és beleteszem a húst. Hagyom, hogy gyöngyözve, lassú hőn forrjon, akkor beleteszem a citromfüvet, a szeletekre vágott galangalt, a lime levelet és a zúzott fokhagymát. Sózom, borsozom, chilit is teszek bele, ha erősre gondolnám - különben elég lesz a végén is. Jó 10 percig hagyom fedő alatt főni, amíg a hús megpuhul.
Közben a gombát megtisztítom és lapos szeletekre vágom, azzal is főzöm a levest még 5 percig. Ha kész, hozzáöntöm a maradék kókusztejet, egyszer felforralom és halszósszal, zöldcitromlével és esetleg egy pici cukorral ízesítem, hogy kellemes, édes-savanykás íze legyen.
A tányérban a leves tetejére teszem az újhagymakarikákat, megszórom a korianderrel és ízlés szerint chilivel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése