Tegnap egy esküvőn jártam - Budapest egyik legnépszerűbb 5 csillagos szállodájában -, és leteszteltem a hangzatos menüt. Nem paleo volt, de találtam benne az ínyemre valót, és mellette kíváncsiságból itt-ott belekóstoltam a többi ételbe is. Lehet, hogy ez is a paleósággal jár együtt, de még véletlenül sem a nőies-light menü mellett döntöttem, hanem a húsevőknek megkomponált férfiasabb verzió mellett. Kóstoltam, hasonlítgattam, fotóztam. Normál ízvilág kontra paleo minőséghez és tisztasághoz szokott ízérzék! Megint rájöttem, hogy extramagas a léc, ha nem paleós szakácsok főznek és egy igazán jót szeretnék enni.
ELŐÉTEL: házi készítésű libamáj terrine sárgabarackos narancslekvárral (és pirított brióssal)
Paleohedonista vélemény: a libamáj terrine túl vajas-krémes volt, kevésnek találtam benne a libamáj részarányt. A körítés pedig szegényesnek bizonyult. Hiányzott mellőle a zöldség.
LEVES: Újházy tyúkhúsleves zöldborsóval és gombával
Paleohedonista vélemény: Öregnek éreztem a leves alapjául szolgáló pipihúst, de az is lehet, hogy a többi hozzávaló húzta le ennyire. Mindenesetre megkóstoltam a zöldborsót is (ez nem paleo, ugye, tudod!), de az meg félig nyers volt benne. Sajnos a fotó lemaradt, de látványra sem volt egy nagy élmény...
FŐÉTEL: Roston sült marhabélszín Rossini módra pirított gombával (csőben sült burgonyával) és rozmaringos pecsenyelével
Paleohedonista vélemény: Erre vártam a leginkább! A marhasült 10-es skálán elért egy 8-ast, a gombaköret azonban semmi extra élményt nem nyújtott. Viszont a (nem paleo! - azért írom le külön, hogy ne érezd bátorításnak a fogyasztását) csőben sült burgonyát kegyetlenül jól ízesítették: sós volt, fokhagymás volt, krémes volt...Hmmm. Ilyenkor át tudom érezni, amit sokszor írtok nekem (főleg a most ismerkedők), hogy mennyire nehéz visszaesni a hagyományos ételek rabságába. A jó hírem az, hogy ha megtalálod a saját kedvenceidet (köretben is!) a paleo étrendben, teljesen rákapsz és nem fogod feladni azt a sok pozitívumot a lisztes-egészségtelen krumpliételek miatt.
DESSZERT: Fehércsokoládé krém eperkompóttal és brownie-val
Paleohedonista vélemény: hát ebben csak az a 3 szem friss gyümölcs volt paleo, és nagyon finom, érett, de a többi nem. Kiszáradt, ízetlen brownie, valamilyen vajasított, miniatűr fehércsokoládé krém halmocskával és édes sziruppal átitatott eperszeletekkel. Köszönöm, a jövőben is tökéletesen megvagyok enélkül :-D
2013. augusztus 4., vasárnap
2013. július 25., csütörtök
A legfinomabb natúr napozókrém: véd és kényeztet egyszerre!!!
Már 12. napja tesztelem aktív Adriai-tengerparti napozás-vízpartozás mellett ezt a saját készítésű napozókrémet. Eleinte szkeptikus voltam, ki tudja, mégis mennyire véd majd a vízről is visszaverődő intenzív napsugarak ellen úgy, hogy nem lesz lehetőségem egész nap folyton utánakenegetni magam. JELENTEM, EZ EGY SZUPERKÉSZÍTMÉNY!!! Egészségesen és egyenletesen barnulok a kakaóvajnak köszönhetően, finoman ápolja a bőrömet a sheavaj és a kókuszolaj, a méhviasz pedig teljesen tartóssá teszi a krémet, amit reggel felkenek, az tutira ottmarad fürdés után is! Egy nagy tégellyel, a recept ötszöröséből készítettem, kb. 3.000 Ft-ba került így, és 400 ml lett az eredménye. Bioboltokból és a Mediline-ból szereztem be az alapanyagokat. 15-20
faktoros naptejnek felel meg, de ezt még több cink-oxid hozzáadásával
növelni lehet. Nem olvadozik, nem folyik, és nyár végéig ki fog tartani.
Szóval isteni! Teszteld Te is!
NAPOZÓKRÉM RECEPT 100 ml-hez:
10 g shea vaj
10 g kakaóvaj
20 g kókuszolaj
12 g méhviasz
10 g cink-oxid
Először a méhviaszt és a kakaóvajat kezdd el gőzfürdő felett felolvasztani (egy lábosba tegyél vizet, amit elkezdesz melegíteni, és erre rakj egy olyan – hőre nem lágyuló – edényt, aminek a feneke nem ér a vízhez), majd add hozzá a shea vajat és végül a kókuszolajat. Amikor minden összekeveredett mindennel, vedd le a tűzről az edényt, és végül alaposan keverd hozzá a cink-oxidot. Ezt kis adagokban kevergesd, vigyázz, hogy ne ülepedjen le az aljára.
Próbáld ki Te is, ha még nem ismered! Nagyon szép barna leszel tőle és egészséges marad a bőröd napozás után is!
A recept forrása: lukreciakencei.hu
NAPOZÓKRÉM RECEPT 100 ml-hez:
10 g shea vaj10 g kakaóvaj

2013. július 7., vasárnap
3 DINNYE-NAP: így csináltam végig, receptekkel!
Már most látom,
hogy nagyon, de nagyon fogtok szeretni ezért :-D Részletesen leírtam a tavaly
nyáron elkövetett 3 napos dinnye-diétámat. Hedonista létemre korábban sosem bírtam
magam rávenni hasonlóra, ösztönösen is minden porcikám tiltakozott volna, de
amióta megcsináltam, teljesen beleszerettem az egészbe! És ebből Te sem
maradhatsz ki! Küldd szabira a szervezetedet (mert ő is megérdemli!), épülj-szépülj, dobd le azt az 1-3 kiló felesleget, amit a
méreganyagok tartanak fogva, töltsd fel B-, C-vitaminnal, káliummal,
kalciummal, magnéziummal, vassal, fluorral, karotinnal magad, és varázsold feszesebbé
a bőrödet!!!
Napok óta dinnyére áhítoztam, de mivel 80%-a víz, ezért
nem szoktam akármikor fogyasztani: csak éhgyomorra vagy dinnyére dinnyét.
Bármilyen más, nehezebben-lassabban emészthető táplálék előtte hátráltatja a
sok pozitív élettani hatását... Na, így kezdődött tavaly nyáron a spontán és
magamat is alaposan meglepő felkiáltásom: 3 NAPOS dinnye-böjtöt tartok!
AJÁNLÁS: ahogy minden böjtöt, méregtelenítést, fogyókúrát, úgy ezt a programot is az egészségügyi állapotodat mérlegelve saját felelősségre javaslom végigcsinálni. Ha már ismered a Paleolit fogyókúra hedonistáknak könyvemet és az abban található 30 napos mintaétrendemet, akkor tudod, hogy a gyümölcsök nagy körét abból kizártam. Ez a dinnyézés egy gyorsprogram, és kizárólag azoknak ajánlom, akiknek nincs gondjuk a vércukorszintjükkel - ez a dinnyében található gyümölcscukor miatt nagyon fontos.

1.
nap
Reggeli: fél
sárgadinnye behűtve, kockákra vágva
Ebéd: 1-1 szép szelet görög-
és sárgadinnye színpompás koktélként kevés ribizlivel, kivivel és fekete áfonyával megszórva
Délután: Málnás
dinnyekoktél: 5 dkg málna, 10 dkg görögdinnye, kevés citromlé, 2 dl behűtött víz vagy mentatea ízlés szerint - ezt jól el lehet
szürcsölgetni egy darabig
Vacsora: két szelet behűtött görögdinnyeszelet
1. NAP EREDMÉNYE:
Mínusz 0,9 kg és laposabb has! Őszintén meglepett, hogy nem voltam éhes a nap végén sem, és valami megmagyarázhatatlanul harmonikus viszonyba kerültem a szervezetemmel: egyszerűen éreztem, hogy most annyira jót teszek vele, és nagyon hálás érte!
2.
nap
Reggeli: két
nagy szelet görögdinnye - mert este nem volt elég :-)
Vacsora: Na ez
igazán megérdemli a Jeges-vörös nevet! Fagyasztott görögdinnye- és magozott
meggydarabok, és hogy ne legyen annyira piros, egy marék friss citromfűvel is
megszórtam.
2. NAP EREDMÉNYE:
Újabb mínusz 0,3 kg a 2. dinnye-nap után, így már összesen 1,2 kilóval könnyebb
a szervezetem!!!!!!!!! Még sosem vettem rá magam hasonló méregtelenítésre, de
most már biztos vagyok benne, hogy a gyomrunkat néha tényleg pihentetni kell és
jót tesz ez a sok "víz".
3.
nap
Reggeli: Kezdjük
egy szép kis villásreggelivel, ami sárgadinnye - áfonya - pirított mandula
kombinációból áll, és tettem hozzá egy banánt is.
Ebéd: görög-
és sárgadinnyeszeletek minden felhajtás nélkül. Ja, és sok
mentateával kísérve!!!
Délután: koktélozás
az utolsó fogásig: Görögdinnyeturmix minden földi jóval, amit a gyümölcspiacon
találtam, vagyis alma, fekete áfonya, citrom- és narancslé, sárga- és
őszibarack. Másfél liter összesen, este 8-9-ig elég is lesz!
Vacsora: Dinnyetál
sült sonkával és kékszőlővel. Végre a sós íz is előkerült megint!
3. NAP EREDMÉNYE:
Mérlegre álltam, és úgy látszik, exponenciálisan csökken napról-napra a
dinnye-diéta kilókban mérhető eredménye, tegnaphoz képest már csak -0,2 kg. De
nem is feltétlenül ez volt a célom, hanem a méregtelenítés. Összesen 1,5 kg
mínusz eltűnt a szervezetemből, és mindez 3 nap alatt. De ami még ennél is
jobb, hogy sokkal feszesebb és bársonyosabb lett a bőröm, laposabb a hasam, és
most még komfortosabb minden legbelül!!!
1 HÉTTEL KÉSŐBB
... és KÉSŐBB: a 3 napos dinnye-böjt alatt ledobott mínusz 1,5 kilóhoz - visszatérve
a normál paleo ételeimhez - érdekes módon az ötödik napon még egy kis további súlycsökkenés
társult: össz. mínusz 2 kilóval lettem könnyebb és stabilan tartotta is magát!
Pedig ismered az étvágyamat és az ízlésemet.
1. Az otthoni romlandó és/vagy kísértésbe hozó
élelmiszereken adj tovább: rendezz egy baráti eszegetést, vidd el
vendégségbe, ajándékozd el, vagy csak egyszerűen add oda egy megbízható
barátnak megőrzésre.
2. Frissen vásárold a dinnyét, hűtőben max. egy napig
tárold: egy napra kb. egy méretes, fél görögdinnye mennyiséggel kalkulálj.
Sárgadinnyéből is legyen otthon minden nap, mert ez tartalmasabb gyümölcs, és
mindenképpen variáld őket.
3. Fűszerezd a dinnyét friss mentával, citromfűvel
vagy bazsalikommal, de még akár chili-vel is kipróbálhatod. Hidd el, egy nap
után már önmagában kevés lesz az ízélmény.
4. Minden nap igyál meg legalább 3 liter ásvány- vagy
szűrt vizet vagy gyógyteát is. Nekem a mentatea jött be legjobban, mert a
hűsítő illóolajoktól még telítettebbnek éreztem magam – persze a lehetőségekhez
képest ;-) Előre elkészítettem,
ásványvizes palackban behűtöttem már reggel, és a gyümölcsturmixokhoz is ezt használtam
víz helyett.
5. Ha úgy érzed, lemegy a vérnyomásod, szédülés jön rád,
és meggondolatlanul nem egy izzasztó edzésen vagy éppen, akkor nyugodtan
rágcsálj el néhány szem diót, mandulát, kesudiót, vagy akár egy banánt is
megehetsz. Én erre a három napra szüneteltettem a fokozott sportolást.
6. A kávét sehogy sem tudtam elhagyni (IMÁDOM!),
éppen ezért kora délután mindig beiktattam egyet. Ez is nagy lemondás volt,
előtte napi 3 volt a sztenderd, de érdekes módon most nem is kívántam többet.
7. Minden reggel üres gyomorral állj mérlegre, és
jegyezd fel a testsúlyod változását. Nekem az első nap alatt változott a
legtöbbet, 0,9 kg-ot csökkent, aztán már „csak” 0,3 kilóval, majd újabb 0,2
kilóval mutatott kevesebbet a mérleg. Érdekes tendencia, hogy miután
visszatértem a korábbi ételeimhez, folytatódott a fogyás, az ötödik nap
reggelén már összesen mínusz 2 kilónál tartottam, pedig akkor már újra ettem
mindenféle paleo finomságot.
8. Készülj fel, hogy - mintha felfáztál volna -, folyamatosan
járnod kell majd a wc-re, de ez csak a sok folyadéknak és a szükségtelen
méreganyagok távozásának a jele. Ezért, és a férfi útitársak idegrendszerének
kímélése érdekében hosszabb utazások idejére ne időzíts dinnye-napokat.
Örülök, hogy végigcsináltam, és különösen azért, mert
korábban minden porcikám tiltakozott a böjtölés ellen. Féltem attól, mi lesz,
ha éhes maradok, korogni fog a gyomrom, és ébren álmodom egy töltött
libacomboktól roskadó tálról…De semmi hasonló nem következett be!
Ajánlom Neked is, ha néhány napra elküldenéd szabira a
szervezeted, és közben értékes vitaminokkal és rengeteg vízzel töltenéd fel magad!
ÚJÉVI BIO BÖJTHÉTVÉGE JANUÁR 9-10-ÉN!
Egy szuper karácsonyi ajándék – a
szeretteidnek vagy magadnak! Kezdd az újévet egy valóban hatékony és aktív
közös böjtöléssel – kívül-belül tisztulj, épülj-szépülj meg! Segítek mindenben,
amire szükséged van a lendületes évkezdéshez.
IDŐPONT: 2016. január 9-10.
Kezdés: 2016. január
9., szombat 10.00
Zárás: 2016. január 10.,
vasárnap 18.00
Hatékony és koplalásmentes ételek-italok / Közös főzés: így készítsd el a
böjtprogram főételeit! / A szervezetet felébresztő oxigéndús erdei kirándulás /
A jól megérdemelt wellness: aromaterápiás infra- és finn szaunázás / Natúrkozmetikumok
készítése és tesztelése / …és mindennek a miértjei elméleti oldalról!
JELENTKEZÉS: paleohedonista@gmail.com
Várlak szeretettel!
Reni2013. június 25., kedd
A paleo étrend kiéhezteti a rákos sejteket!
KÖZÉRDEKŰ!!! MTI friss sajtóhír, a legfontosabbakat kiemelem belőle:
* A rák nem gyógyítható táplálkozással, ám az étrend támogathatja a testet a betegség elleni harcban. A dietetikusok ezért egyre gyakrabban javasolják a ketogén, azaz szénhidrátszegény étrendet.
* A rákos sejteknek rengeteg cukorra van szükségük, és ha nem jutnak hozzá, létalapjukat veszítik el.
* A daganatsejtek cukorfüggők.
* A cukor emésztésekor nagy mennyiségű tejsav is keletkezik, amely védi a daganatos sejteket és gyengíti az épeket, ezáltal lehetővé teszi, hogy a betegség tovább terjedjen a környező szövetekbe.
* Az egyszerű cukor rengeteg "alapvető" élelmiszerben is megtalálható: a gabonafélékben, a tésztában, a rizsben, a burgonyában vagy a gyümölcsben.
* A würzburgi klinika napi ötven gramm szénhidrátot ajánl, hogy az egészséges sejtek elkezdjék a zsírsavak hasznosítását, így a fő tápanyagszállítójuk ne a cukor, hanem a zsírsavak legyenek.
PALEO ÉTRENDET KÍVÁNOK MINDENKINEK <3
forrás: http://hvg.hu/egeszseg/20130624_Kiehezteti_a_rakos_sejteket_a_paleolit_di

Egy újabb paleo müzli - ínyenceknek!
Itt egy új tipp, ami finom és egészséges, na
meg persze laktató, mint minden paleo étel!
Reggelire vagy bármikor egy kis ínyenc nasiként:
SZŐLŐMAGLISZTES, DIÓS, KAKAÓBABOS MÜZLI
1 tk. vörös szőlőmagliszt, kevés dió, néhány szem natúr kakaóbab (bioboltokban találtam), mindez leöntve annyi kókusztejjel, amennyi ellepi.
A szőlőmaglisztet nem ajánlom azonban azoknak, akik valamilyen bélgyulladással küzdenek, pl. IBS, Crohn-betegség, stb., ugyanis ez túl érdes alapanyag az ő esetükben, amely fokozhatja a gyulladást.
Sok vízzel fogyasztva napi 1 tk. viszont gördülékenyebbé teszi a méregtelenítést, akinek nem okoz gondot ez magliszt.
Isteni, próbáljátok ki!

2013. június 19., szerda
Címlapsztori a Haszon nőknek magazinban!!!
Hatalmas öröm számomra, hogy ez a cikk
megjelent! Nemcsak azért, mert én voltam a paleós interjúalany, hanem
mert egyre komolyabban veszik a nők is ezt az étrendet, ha fogyókúráról
van szó. Újságárusoknál megtalálod a lapot, ez volt most a kiemelt téma!
A paleolit étrend az első a sorban :-) Nagyon lelkesen meséltem róla az újságíró hölgynek közben újra átélve azt, amikor végre tartósan megszabadultam az utált bundámtól.
Sokan mondják, hogy azért nem paleóznak, mert az drága. Kiszámoltam: egy normál nap már 1.500 Ft-ból kihozható egy személyre.
forrás: Haszon nőknek magazin, 2013. május-június

2013. június 14., péntek
Mennyi vitamint szedjünk paleo étrend mellett?
Sokan sokfélét tudunk, milyen vitaminokból és mennyit érdemes szedni. Biztos tapasztaltad Te is: végeláthatatlan viták, tippek, hiedelmek, ki miről hallott, ki mit javasol. Tőlem is sokat kérdezgetitek, így utánajártam Sallay Katinál, a paleo étrendet folytató vitamin tanácsadónál: mire van szükségünk és mennyi a hivatalos paleo ajánlás ezekből a készítményekből?
"Szent-Györgyi Albert mondta, hogy a vitaminok azok az
anyagok, amik akkor okoznak betegséget, ha NEM esszük meg őket.
"Szent-Györgyi Albert mondta, hogy a vitaminok azok az
anyagok, amik akkor okoznak betegséget, ha NEM esszük meg őket.
Kell-e vitamint szedni a paleo mellett? Egyértelműen kell. Nézzük végig, miért.
A paleo sok zöldséget, húst, tojást ajánl, a fruktóz miatt
kevés gyümölcsöt, és magvakat.
Mint közismert a zöldségek, gyümölcsök tartalmaznak
vitaminokat. Ez így is van. DE sajnos az évek során jelentősen csökkent
vitamintartalmuk köszönhetően a talaj kizsigerelésének, a műtrágyázásnak,
növényvédő szereknek. A sok nemesítés sem tett jót a növényeknek. Nagyobbak,
szebbek, színesebbek lettek, de tápanyagtartalmuk nem nőtt. Sőt!
Éppen ezért nem tudunk olyan mennyiségű zöldség-gyümölcsöt
megenni, ami fedezné a napi vitaminszükségletünket. Például a napi 1000 mg C-vitamin beviteléhez meg kéne enni
naponta 1,5 kg paprikát vagy 20 kg almát. Ezt nemcsak megfizetni, de megenni se
lenne egyszerű.
Azt se felejtsük el, hogy a vitamin sajnos lebomlik. A
frissen leszedett gyümölcs még tartalmaz vitamint, de az, amelyik napok óta a
zöldséges standon várja a vevőjét – már szinte semmit. Hasonló a külföldről, távoli országokból érkező áru esete
is. Ezeket leszedik még zölden, és útközben a hűtőkonténerekben vegyszerekkel
érlelik. Ez sem tesz jót a vitamin tartalmának. A frissen, a kertből leszedett
zöldség-gyümölcs után a fagyasztott termékek tartalmazzák a legtöbb vitamint.
Ezeket ugyanis éretten szedik le, és a szüretelés után nagyon rövid időn belül
lefagyasztják.
Nézzük a húsokat! A húsokban is van vitamin, bár a legelők minősége is
jelentősen gyengült, így az ott termő fű sem az, ami régen volt.A húsokat többnyire megsütjük, megfőzzük. A hő hatására a
vitaminok lebomlanak. Vagyis a füstölt húsokat kivéve a többi húsféléből nem
sok vitaminra számíthatunk.
Még egy fontos dolog. A vitaminok rendszerben tudják kifejteni áldásos hatásukat.
Ha csak az egyiket pótoljuk, a másikból fajlagos hiány léphet fel. Szervezetünknek mindegyikre szüksége van. És nem csak a
vitaminokra, de az ásványi anyagokra, nyomelemekre is.
Ahhoz, hogy biztosítani tudjuk szervezetünk funkcióinak
normál működését, mindre szükségünk van. Ezt legegyszerűbben komplex
készítményekkel – multivitaminokkal pótolhatjuk.
Sajnos az olajokat ( omega-3, lecitin, lutein) nem tudják
ezekbe a készítményekbe beletenni, ezért ezeket külön kell szedni.
Másik gyakori kérdés a gyerekek vitaminigénye. Azt ne felejtsük el, hogy a gyerekek nem kicsi felnőttek.
Más az igényük. Ha csak arra gondolunk, hogy egész nap mennyi feladatot kell
ellátniuk – tanulás, sport, különórák – mennyi stressz éri őket is – felelés,
dolgozatírás, összebalhézás a tesóval, stb. Emellett nekik még nőni is kell! Fejlődik, növekszik az
egész gyerek. A csontozata, az izomzata, az idegrendszere, az agya. Ez nem
kevés plusz tápanyagot igényel. Ha ezt végiggondoljuk, a gyerekeknek fajlagosan –
testsúlyukat alapul véve – több tápanyagra, így vitaminra is van szükségük,
mint a felnőtteknek.
Szendi Gábor vitamin ajánlását tartom helytállónak a paleo étrend esetén:
- A vitaminból napi 5000 NE
- B-vitaminból egy komplex készítményt ajánl, ami az összes B-vitamint tartalmazza
- C-vitaminból a napi minimum az 1000 mg, de 10 testsúly kg-onként 300 mg az ajánlott.
- D-vitaminból napi 2000 NE
- E-vitaminból napi 400 NE a komplex, többféle tokoferolt is tartalmazó változatból
- K2-vitamin főleg az idősebb korosztály esetében, akinél a szervezet már nem tudja szintetizálni ezt a vitamint a bevitt táplálékból, viszont fontos a kalcium megfelelő beépüléséhez.
- Q-10 napi 50 mg. 30 éves kor felett már csökken a mennyisége a szervezetben, pedig nagyon fontos szerepe van a sejtek energiatermelésében és az érfal működésében.
- Kalciumból napi 1500 mg egy felnőtt szükséglete, magnéziumból 750 mg – enélkül a D-vitamin sem hasznosul.
Szükségünk van még vasra, cinkre, mangánra, rézre, jódra,
mint ásványi anyagokra, illetve nyomelemekre. A nyomelemek a szervezetben rendkívül kis mennyiségben –
nyomokban – előforduló, mégis nélkülözhetetlen ásványi anyagok. Ilyen például a
mangán vagy a molibdén."
Sallay Katalin, vitamintanácsadó, a Vitaminsarok üzletvezetője
2013. június 4., kedd
Ennyire beteges a Barbie-testkép!
Sosem voltam egy nagy Barbie-rajongó, kislányként nem is volt ilyen babám, és most duplán örülök neki. A lenti összehasonlító táblázat azt mutatja, hogy egy 174 centiméter magas, 18–25 éves nő és a Barbie baba méretei milyen
különbségeket mutatnak. Az átlag feletti fejméretén kívül minden más jóval kisebb, mint egy egészséges és arányos női testen. Elég megdöbbentő, hogy mennyire torz testképet adnak a szülők kislányaik kezébe ezzel a babával...
Feltűnő az eltérés például a csípőnél, ahol az ideál és a valóság között 28 centiméter különbség van. Ilyen vékony csípővel Barbie képtelen lenne egy kis Barbie bébit szülni.
Barbie alkarja is betegesen vékony, egy átlagos hölgyé szinte kétszer olyan vastag.
A nyaka is olyan soványka – 25 centivel kevesebb az átlagnál – hogy a valóságban meg sem tudná tartani a hétköznapi hölgyekhez képest jóval nagyobb fejét.
Egyedül a keblei elfogadható méretűek, a 81 centiméter közelít a mindennapi női mérethez, amely 89 centiméter.
Barbie csuklója pedig olyan vékony, hogy azonnal eltörne, ha megemelne egy kávéscsészét.
forrás: Haszon nőknek magazin, 2013. június

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)