Technikus vizsga után 1992-ben végre rászántam
magamat, hogy életemben először
elmenjek nőgyógyászhoz. 19 éves voltam, ideje
volt, hogy nyolcadik éve tartó súlyos görcseimnek, s ájulásaimnak,
migrénjeimnek okát felderítsem. S jött a diagnózis, Bal petefészekben ciszta van! Jöttek a gyógyszeres kísérletek. Még
az eljegyzésünkre készültünk, már ott lebegett a lehetősége annak, hogy műteni
kell. S miután az utolsó esélyem is elszállt, hogy elmúlik "magától",
beletörődtem, hogy novemberre kitűzték a műtétemet, a petefészekből leszívatják
a cisztát.
Sosem fogom elfelejteni a kórházi termet, az átélt
félelmeket, s a mellettem rózsafűzért morzsoló nénit, aki félelmét nem tudta
máshogy legyőzni, mint egész éjjel, hangosan imádkozott, fohászkodott. Kisebb
műtéttel volt bent, mint én, s mikor próbáltam vigasztalni, s kértem ne féljen,
azt mondta:
„Neked könnyű, mert te fiatal vagy, de én, aki sosem
volt még beteg, nekem ez csapás.” Akkor még haragudtam rá, ma már nem.
Eljött a műtét, feküdtem az ágyban, s vártam mikor
jönnek s visznek az ismeretlenbe. Bíztam, s féltem egyszerre. Semmire sem
emlékszem, csak mikor ébredtem, ott volt az ágyamnál a párom és édesanyám!
Akkor tudtam meg, hogy míg aludtam, nem
csak a cisztát vették ki, de a bal petefészkemet is. Egy világ dőlt össze
bennem! Nem vagyok nő többé!- gondoltam, s sajnos a további életszakaszomat ez
végig is kísérte!
Megingott bennem a világ. A műtétet követő vizsgálatok
után a nőgyógyászat főorvosa azt mondta, hogy gyermekem sosem lehet. Ne is erőlködjek, hisz a szerveim
"fejletlenek" és a petefészek eltávolítása után már alig maradt
esélyem. Átsírtam egy éjszakát, és másnapra terveztem, hogy felbontom az
eljegyzésemet, nem ítélem a páromat egy ilyen "fél" életre. Mikor
elmondtam neki a döntésemet, ő teljesen felháborodott, s kérte, hogy én csak
bízzam rá, hogy milyen életet akar élni, majd ő eldönti. S ha nem lehet családunk,
akkor nem lesz! De ő szeret engem!
Telt az idő, és másik orvos véleményét is kikértem.
Esélyt látott még arra, hogy a jobb petefészkemet, ha működésre bírja,
akkor bármi lehet, de ne húzzuk az időt, mert az idő múlásával fogynak az
esélyek..... 1993. március 13-án összeházasodtunk,
hogy a gyermekünk törvényes házasságba születhessen. A nászutat Sopronban
töltöttük, és templomból templomba jártunk. Akkoriban nagyon sokat fordultam az
Istenhez és Szűz Máriához! Nászútról is egy Szűz Mária szoborral, ölében kis
Jézussal, s egy könyvvel tértem haza! A könyv Szűz Máriáról szólt.
Beleírtam egy dátumot: március 22-ét!
Kezelésről kezelésre, jártam. Terhes lettem, és az is
maradtam, csak én tudtam, hogy az imáim meghallgattattak, s nem az orvos volt a
csodatevő! A terhességem alatt olyan
boldog voltam, mint soha az előtt! Igazán áldott állapot volt! Eljött az
idő, a szülés időpontja, korábban sehogy sem tudtam elképzeli, hogy is lesz ez,
nem tudtam elképzelni, hogy meg tudom tenni, s tudok szülni. Azóta már
tudom, hogy ha valamit még csak elképzelni sem tudok, akkor nem is fog
megtörténni.
Nem is tudtam természetesen szülni! Csak
császármetszéssel sikerült a világra jönnie csodálatos egészséges fiúnknak!
Március 22-e
volt! (ezt a dátumot egy évvel
korábban beleírtam egy könyvbe)
Szülés
után hat héttel megjött a vérzésem, ám a
szoptatás ideje alatt újra nem, a nőgyógyászom ezt első menstruációnak
vette, melyhez viszonyítva késett a vérzés, melyet kötelességének érzett időről
időre mesterségesen, gyógyszerek
segítségével meghozni. Minden hónapban magasabb adagolás kellett, mert a
korábbi adag már nem volt elég, ez addig fajult, mikor egy receptet nyomott a
kezembe, injekció - mondta. Váltsam ki, és hozzam vissza, beadja. Kiváltottam a
receptet és hosszasan áttanulmányoztam a leírtakat, a BETEGTÁJÉKOZTATÓT. A nevére már nem emlékszem,
de az olvasottakra igen. Az injekció
többek között a 12 hetes terhesség elhajtására is alkalmas volt.
Elszörnyedtem. Csak néztem, olvastam a papírt, és kiszakadt belőlem, hogy NEEEEEEEEEEM! Már volt egy gyerekem,
így könnyebb volt a döntés. De megtagadtam a további kezeléseket. Természetes
gyógymódok, teák, talpmasszázs, agykontroll mind segítettek ideig - óráig. Ám
ha bármilyen élethelyzet felborította a lelki békét, a vérzés újra elmaradt. De
többé hagyományos orvosnál ebben az ügyben nem voltam. Nem a tünetre volt
szükségem, hanem egy működő mechanizmusra, arra, hogy Nő vagyok, legyek. Ám fejben ezt a közben kiszőrösödő arcomra, felkúszó
kilókra nézve egyre kisebb esélyem volt.
Maradt
hát a beletörődés, de mellette az útkeresés, mert valahol titkon mindig éreztem, hogy nem születtem betegnek, a folyamat
visszafordítható. Elvegetáltam
beletörődve, önmagamat ilyennek elfogadva majd húsz évet, mire jelentkezett az
inzulinrezisztenciám, és szívnagyobbodásom melynek tünete a szapora szívverés,
s magas alsó érték volt. Gyakori mellkasi fájdalommal. Lepergett előttem
édesapám története, akinek a lába alól a megjelenő cukorbetegsége, májzsugora
kihúzta a talajt egész hátra levő életére. Én ezt nem csinálom, tudtam, ha
beszállok a mókuskerékbe nincs kiszállás, s mellette a folyamatos, műszakos,
jól kereső munkahelyemnek is búcsút inthetek, mely lehetővé teszi a gyermekem
taníttatását. A sors most is karjába
vett, és elvezetett a paleóhoz.
Első
napokban.
Féltem,
hogy lesz-e kitartásom csinálni a paleót műszakozás mellett, miközben a
családom a régi életét, és hagyományos táplálkozását folytatja. De választásom
nem maradt. Próbahétnek indult. Elmentem egy szaküzletbe, ahonnan sok jó
tanáccsal és a legfontosabb hozzávalókkal jöttem haza. A próbahét olyan jól
sikerült, hogy így maradtam, paleósan. Ennek több mint 2 éve.
MI TÖRTÉNT AZÓTA?
- Eddig 37
kg-t leadtam,
- vérnyomásom
csodálatos,
- pulzusom
normális,
- vércukrom
tökéletes,
- energiám,
vitalitásom hihetetlen jó.
- És
amiről álmodni sem mertem, hogy 2014.03.22-én (!) megjött újra a menzeszem.
Működök, nőként 42 évesen azóta is rendszeresen, óramű pontossággal.
- 2015
nyarára a 18 éves korom óta tartó szénanáthám is visszahúzódott, apró jelei
azért még voltak, de gyógyszer nélkül átvészeltem az időszakot.
A fogyás
azért lelassult, a méreganyagok eltűnésével komoly küzdelemmé vált minden egyes
kiló, de élvezem ezt az utat, mert minden pillanatát az útnak magamért teszem.
S minden apró változtatással magamhoz kerülök közelebb. Egy
olyan csodaszer, mely nem kerül egy fillérbe sem, nem vényköteles, és garantált
a hatás.
Ezúton
szeretném megköszönni Szendi Gábornak a könyveket, melyekkel megérthettem első körben, hogy tökéletes vagyok, csak nem ismertem magam, megtudhattam, hogy a PCOSz egy létező dolog, és sajnos természetes
folyamat a nyugati táplálkozás mellett, hogy nem selejt vagyok, csak
különleges. S utat mutatott, mindazokkal
a segítőkkel együtt, akik mellettem álltak, állnak, s tanácsaikkal,
kedvességükkel, mosolyaikkal erőt adtak, s tartottak bennem a családomnak,
barátaimnak. Hozzásegítve e hihetetlen eseményhez, csodához!
Hogy mit kaptam még lelkileg? Magamat, hogy hihetek magamban,
a képes vagyok érzésre, a
megtudok mindent csinálni érzésre, a büszkeségre
melyet végre önmagammal kapcsolatban érezhetek. A hitre, melyet először nem
kint keresek, hisz már magamban megtaláltam. A kulcsot, melyet végre
használhatok az életemhez!
Köszönöm szépen!
Kívánom
ezt az érzést mindenkinek, aki mer változtatni, mer kilépni az elvárások
kötelékéből, mer megkérdőjelezni, mert az élet itt kezdődik! A mi döntésünk, s
a csoda megtörténik!
Tatárné Kertész Ildikó
2016.02.12.