A Facebook csoportomban már napokkal ezelőtt írtam róla, de hogy később is visszakereshető legyen, itt is közzé teszem. (Még ma este sem untam meg ezt a jó kis porhanyós, ízletes, fűszeres sonkát!)
Még sosem főztél otthon sonkát? Segítek benne! Nemcsak az a fontos, hogyan főzzük meg, hanem az is, hogy pontosan milyen sonkával tegyük ez.
Azért azt előrebocsátom, hogy semmi értelmét nem látom
ezt a csodás alapanyagot csak kampányszerűen, húsvét közeledtével
körbeszimatolni és kizárólag ekkor bőségtálakat készíteni belőle. (Olyan
hangulatú ez, mint amikor karácsony előtt megverekszünk a pontyért, az
év 355 napján meg a halárus pultján fonnyadnak el...)
Szóval mindig jó
választás a sonka!!! Eszméletlenül finom, és még egészséges is, ha... és
még egyszer HA... kizárólag hagyományos füstölésű darabot választasz.
Piacra, henteshez, házhoz kell menni érte, nem hiperszupermarketbe, de
megéri! Figyelj arra, hogy sötétlilás húst válassz (minél sötétebb, annál
szárazabb, vagyis hagyományos úton füstölték-tartósították), és nem árt a
tetszetős daraboknál a címkét is elolvasni. Só, ennyi a titka a
legtutibb sonkatartósításnak! Nem kellenek hozzá szulfitok és nitritek,
csak hozzáértés és idő, mert legalább 4-6 hétig készül egy-egy darab.
Gondolj erre is, amikor mérlegeled a különböző árfekvéseket, mert a
hagyományos sonka valóban sok odafigyelést kap ellentétben a
gyorsérlelésű, füstaromával befújt, vegyszerekkel tartósított és
sütéskor orrfacsaró szagot árasztó "nyers" hús társaihoz képest.
Na, nem terrorizállak tovább. Csak úgy kijött belőlem az őszinte vélemény Írtam már erről bővebben is, itt találod a részleteket: http://paleohedonistaknak.blogspot.hu/search/label/a%20húsról
Megvan a sonka, így főzd meg 3 lépésben:
1. Áztasd be a hagyományos füstölésű sonkát (pl. comb vagy tarja, az
enyém 1,7 kg) hideg vízbe 12-24 órára, így a sok só kiázik belőle.
2. Öntsd le róla az áztatóvizet, friss vízzel öntsd fel, és
az alapfűszerezéssel (1 vöröshagyma héjastul félbevágva,
száraz serpenyőben a vágott fele megpirítva; 1 fej fokhagyma gerezdjeire
szedve, megpucolva, 4 babérlevél és egy evőkanál szemes fekete bors)
főzd a sonkát kilónként 1-1 óráig.
3. Hagyd a főzővízben kihűlni,
ettől válik igazán omlóssá és ki nem száradttá. Utána emeld ki, és kész!
(A főzővizet fel lehet használni egy jó leveshez alapnak.)
TIPP: A 2. lépésnél használj sütőbe tolt római tálat, ha eszméletlen finom ízekre vágysz!
A római tálat először is áztasd be legalább fél órára hideg vízbe, hogy a
pórusai megszívják magukat, aztán öntsd ki belőle. Az így előkészített
tálba rakd bele az ételt, és NEM előmelegített, hanem még hideg sütőbe
tedd: először kb. 15 percig 150 fokon hagyd, hogy átjárja a meleg
levegő, hozzászokjon, majd utána tekerd fel nyugodtan akár a maximumra
is. Időben kicsit több a pluszkörök miatt a sütés-főzés, de ha
végigcsinálod, ételed legeslegfinomabb ételét készíted el benne .
MÉG TIPP: További fűszereket is használhatsz a főzéshez, pl. borókabogyó vagy csilipaprika vagy póré- vagy medvehagyma.
2014. április 21., hétfő
2014. április 9., szerda
"A paleóval áldozatok nélkül fogytam le!"
Óriási
öröm ilyen levelet kapni!!!
Fruzsi összesen 42 kilótól szabadult meg, az utolsó 12 kilogramm leadását az akkor megismert paleo étrend, ill. a receptjeim, tippjeim segítették tovább.
Nagy igazság, ahogy ő fogalmaz: "A paleóval áldozatok nélkül fogytam le." Az ismét bombanő-sportlady kedvenc sütije a Mákos-szilvás pitém. Jó ízlése van ;-) A ma megjelent Wellness magazin Sikersztorijában találjátok a vele készült interjút és aki még nem ismeri, a süti receptjét is.
Nagyon nagy gratuláció neki és mindenkinek, aki hasonló utat jár(t) be!
Csak így tovább, szépüljetek, váljatok egészségesebbé és mellette egyetek jókat!!!

2014. március 21., péntek
A könyvem szakmailag legmérvadóbb kritikája - Mezei Elmirától

"Most fejeztem be Posta Renáta: Paleolit konyha hedonistáknak című új szakácskönyvének olvasását. Le vagyok nyűgözve. Gyönyörű munka, nagyon szépen átgondolt, a fotók egész különlegesek, egy kerek egész a könyv.
Tudom, mennyi munka van mögötte. A mérce egyre feljebb kerül...
Gratulálok és szeretettel ajánlom mindenkinek!"
Mezei Elmira
A paleolit főzés alapvető tudnivalóit Elmirától tanultam a könyvei, receptjei és főzőiskolái által, ezért is nagyon boldoggá tett a témában leghitelesebb ember véleménye.
És minden leveletek, kommentjeitek, a Libri Életmód, egészség toplistájának 2. helye is arról számol be, hogy imádjátok, és nagy segítség a rohanó mindennapokban is.
Ancsi nevű olvasóm pedig azt írta, hogy kinyílt a világ a paleo hatására:
"Kedves Reni! Csak meg szeretnem koszonni, hogy megosztottad velunk is a csodas receptjeidet! Alig vartam, hogy az elorendelt konyv megerkezzen...es itt is van. Mar kiprobaltam a brokkoli kremlevest, a paleo rakott krumplit, a sokmagvas kekszet es a kokusz- valamint kesudio tejet. Ma reggel pedig elkeszitettem a gofrit! Az elejen kicsit feltem, hogy valamit elrontottam, mert kicsit folyosnak tunt nekem a teszta es attol tartottam, hogy majd beleragad a formaba. Sokkal higabb volt, mint a normal gofri tesztaja. De az eredmeny...mind izelmenyben, mind pedig allagban meses! A formabol pedig ugy csusszant ki, mint ahogy az a nagy konyvben meg van irva! En hazi fahejas almapuret tettem az egyikre, a masikra pedig hazi diovajat.
Eddig is sokat sutottem-foztem, de amiota atalltam a paleora kinyilt a vilag. Hihetetlen mekkora oromot okoz az, hogy hazilag szinte mindent el tudok kesziteni a tejtol kezdve barmilyen fogasig."
Megérte ennyi energiát beletennem.
Örülök, hogy használjátok, és tudok vele segíteni egészségesebb életet élni!
2014. február 6., csütörtök
Csokis kókusztallérok, avagy hogyan hasznosítsuk, ami a házi kókusztej sajtolásból megmaradt...
Szeretek gazdaságosan bánni az alapanyagokkal, így amikor 2 liter házi kókusztej főzésen voltam túl, és ránéztem a hatalmas mennyiségű visszamaradt és nedves kókuszreszelékre, támadt egy ötletem. Kekszhez hasonló tallérokat láttam magam előtt és neki láttam összeállítani. A végeredmény egy gyors, gazdaságos és finom reggeli vagy éppen napközbeni nassolnivaló. Így készítheted el, ha kókusztejet nem is főznél előtte.
Hozzávalók két tepsi tallérhoz:
5 tojás
20 dkg kókuszreszelék
10 dkg gesztenyeliszt
8 dkg eritrit
6 ek. holland vagy szerencsi kakaópor
0,5 dl víz
4 ek. kókuszzsír
1. lépés
A hozzávalókat a fenti sorrendben dolgozd össze.
2. lépés
A tésztából egy-egy evőkanálnyit halmozz sütőpapírral kibélelt tepsibe, és kézzel vagy a kanállal nyomkodd szét.
3. lépés
Előmelegített sütőben kb. 150 fokon süsd meg kb. 30 perc alatt.
Tipp:

- Ha kókusztej készítés után visszamaradt, nedves kókuszreszelékből készíted, akkor 15 dkg gesztenyelisztet adj hozzá.
- Ha csak a feléhez teszel feleannyi kakaóport, akkor variálhatod a kétféle tésztát összekeverve, ld. a fenti fotón.
- Mákszemekkel is megszórhatod a tetejét, nagyon passzol hozzá.
2014. január 27., hétfő
Mindent bele tavasz! avagy egy hedonistahétfős paleo rizottó
Bevásárlólista 4 adaghoz:
3 ek. kókuszzsír
10 dkg hagyományos füstölésű kolozsvári szalonna
1 csokor újhagyma / 1 szálat tegyél félre a díszítéshez
1 kaliforniai paprika (tudom, hogy nincs paprikaszezon, de ma beszippantott a piros színe!)
1 szép fej karfiol
1 ek. kurkuma
kevés bors
só szerintem nem kell hozzá a szalonna miatt, de ezt a Te ízlésedre bízom
1. lépés
Egy nagy serpenyőben forró zsiradékon, de mérsékelt láng mellett forgassuk át párszor a felkockázott szalonnadarabokat, és pirítsuk ropogósra.
2. lépés
Mehet rá a felszeletelt újhagyma-zuhatag, pirítsuk meg ezt is folyamatos kevergetés mellett.
3. lépés
Most jön a kis kockákra vágott, és gyönyörű piros színével, étvágygerjesztő illatával csábító paprikahalom. Folyamatos kevergetés közben kb. 2 percig süssük.
4. lépés
Na most mehet rá az időközben megtisztított, felaprított karfiolrózsák morzsaléka. Ehhez mindig aprítógépet használok, 2 perc alatt kész a karfiolrizs állag. Ha nincs ilyen kütyüd, akkor egyszerűen csak késsel darabold minél apróbbra. Forgassuk össze, és mérsékelt lángon fedő alatt süssük kb. 3-4 percig.
5. lépés
Szórjuk meg a gyönyörű és finom paleo rizottónkat a kurkumával, borssal és egy szépen felszeletelt újhagymával.
TÁLALJUK ÉS ÉLVEZZÜK A ZAMATAIT!
2014. január 26., vasárnap
INDUL A PALEOHEDONISTA KLUB!!!
Végre, végre! Összeállt minden részlet a visszajelzéseiteket is szem előtt tartva. Remélem, szeretni fogjátok!
Kiknek ajánlom?
·
akik fogyni szeretnének
·
akik hízni szeretnének
·
akiknek nincs sok szabadideje
·
akik tartós eredményre vágynak
·
akiknek hiányzik a motiváció
·
akik hadilábon állnak (még) a főzéssel, bevásárlással
·
akik szeretik a jó hangulatú társaságot
Fókuszban: fogyás és hízás
Tartós eredmények éhezés nélkül
Így paleózz, hogy ne kerüljön többe!
Rád szabott tanácsok
Fogyókúrás mintaétrendek
Érzelmeink és az evés
Sikertörténetek
Első alkalom: 2014.
február 4. (kedd) 18.30-20.30 óráig
Helyszín:
Mozsár Kávézó, VI. Nagymező u. 21.(Operettszínház mellett)
Részvételi díj:
1.490 Ft
Regisztráció, kérdések
kizárólag ITT: paleohedonistaklub@gmail.com
Az első 10 regisztrált résztvevő meglepetés csomagot kap!
Várlak szeretettel!
2014. január 16., csütörtök
Paleo Raffaello Szörnyecskék
Itt az ideje, hogy végre blogfelületre vessem ezt a spontán támadt, ám annál jobban bevált receptemet. Legfontosabb használati utasítása, hogy egyedül vétek elkészíteni, társaságban sokkal nagyobb móka!
Hozzávalók 8 személyre:
15 dkg kókuszreszelék
10 dkg őrölt dió
1,5 dl kókusztej
5 ek. kókuszzsír
2 ek. eritrit
1 marék egész mandula
Dekoráláshoz: kókuszreszelék, szeletelt mandula, őrölt fahéj, aszalt gyümölcsök, mazsola, 85%-os feketecsoki darabok, dió, törökmogyoró és bármi más, ami eszedbe jut
1. lépés
A fenti sorrendben gyúrd össze az alapanyagokat, és tedd hűvös helyre. A lényeg, hogy 20 fok alatti hőmérsékleten álljon egy darabig, mert így válik keményebb, gyúrmázhatóbb állagúvá a kókuszzsír ilyen jellegének köszönhetően.
2. lépés
Szobahőmérsékleten 1-1 mandulaszemet beleágyazva gyúrmázzatok belőle mindenféle extrém és mókás formákat, fejeket, alakzatokat. Forgassátok kókuszreszelékbe, és jöhet a szörnyecske gyártás! Ennek még a kreativitás hiánya sem szab határt, valami mindenkinek sikerülni fog!
3. lépés
Mindenképp fotózzátok le a végeredményt, mert ugyanilyen arcokat soha többé nem fogtok összeállítani. Aztán neki lehet esni a majszolgatásnak! A maradékot hűtőben tartsd.
Jó szórakozást hozzá!!!

2014. január 7., kedd
Öntsünk tiszta vizet a pohárba: mi NEM paleo?
Volt "szerencsém" több zagyva hírt is olvasni az interneten, mi számít paleónak, mit ehetünk, mit nem. Elég vegyes még mindig a tudásbázis, pedig Szendi Gábor remek könyvei gondolom ott sorakoznak legtöbbünk polcain. És vagyunk egy páran, akik időről időre elsoroljuk a paleo aranyszabályokat.
Ha valami nem egyértelmű Neked sem (amin nem lepődnék meg), itt egy hivatalos lista Gábor oldaláról annyi módosítással, hogy a kompromisszumokat kivettem belőle, és a cukorféléket, tejtermékeket és mesterséges cuccokat is hozzátettem.
Emellett fontos a változatosság. Nem éjjel-nappal paleo kenyeret meg süteményeket kell sütögetni, és a közbeeső időben aszalt gyümölcsöt nassolni.
Azt látom, hogy leginkább a kivételek/kompromisszumok miatt keveredik meg a fejekben az infó! Ezeket most direkt nem írom le. Ne a kivételeket keresd Te sem, hanem kombinálj a tisztán paleo alapanyagokból minél többféle finomságot! Persze csak akkor tanácsolom ezt, aki valóban komolyan gondolod az életmódváltást és mérhető eredményeket vársz tőle.
NEM AJÁNLOTT:
1, az összes babféle
2, csicseriborsó
3, lencse
4, borsók
5, földimogyoró
6, szója és szójakészítmények
7, burgonya
8, árpa
9, kukorica
10, köles
11, zab
12, rizs
13, rozs
14, cirok
15, búza
16, vadrizs
17, amarant
18, hajdina
19, quinona
20, trikiále
21, kamut
--------------------------
23, összes tejtermék
---------------------------
24, összes cukorféle, pl. kristálycukor, nádcukor, barnacukor, méz (lehet lázadni, de attól még elsősorban cukor, és a propoliszban vannak az élettanilag fontos anyagok), fruktóz, gyümölcscukor, agavé - és juharszirup, stb.
----------------------------
25, tartósítószerek és az ezekkel készült élelmiszerek, szószok, stb.
-----------------------
26, gyorsfüstölésű húskészítmények
-----------------------------
27, hidrogénezett növényi zsiradékok, mint pl. étolaj, margarin
------------------
Zöldségek közül a többi burgonyaszerű, de nem burgonyaféle, pl. manióka, tápióka, jamgyökér, édesburgonya, megengedett, mivel alacsony glikémiás indexűek. A csicsóka kifejezetten paleo.
AMIKET NAGYON SZERETÜNK: erről írok hamarosan egy újabb részletes listát!
2014. január 1., szerda
Diós-gesztenyekrémes paleo teasüti
tipikusan egyszerű, de nagyszerű sütirecept, ami engem a drága Nagyikám diós-mézes piskótáira emlékeztet. Máris megosztom Veled a titkát!
HOZZÁVALÓK
A tészta alaphoz:
4 tojás
csipet só
10 dkg gesztenyeliszt
10 dkg mandulaliszt (vagy ugyanennyi őrölt mandula)
5 dkg eritrit vagy nyírfacukor
1 sütőpor
A töltelékhez:
1 csomag natúr gesztenyemassza
2 dl kókusztej (ha lehet, Aroy-D márkájú)
1 ek. kókuszzsír
3 dkg darált dió
1 marék mazsola
opció a csokis verzióhoz: plusz 2-4 ek. kakaópor
néhány szem dióbél
1. lépés
Válaszd szét a tojásfehérjét, és verd kemény habbá egy csipet sóval.
2. lépés
Keverd óvatosan a tojásfehérjehabhoz a sárgáját is, majd add hozzá a liszteket, a paleocukrot és a sütőport.
3. lépés
Simítsd a tésztát egy sütőformába. Én már csak szilikonos verziót használok, mert csak az első sütésnél kell kizsírozni, utána már nem, és tökéletesen kifordítható belőle a süti.
4. lépés
Az alaptészta tetejére készítsd el a krémet: a gesztenyemasszát dolgozd össze a többi hozzávalóval. Ha csokis verziót szeretnél, akkor add hozzá az opciós 2-4 ek. kakaóport is.
5. lépés
A tésztára kend rá a krémet. Készülj fel, hogy ragadós-nyúlós lehet, ezért inkább kézzel bűvészkedj, és ne ragaszkodj a konyhai eszközeidhez. A tetejére helyezz néhány szép szem dióbelet.
6. lépés
Mehet a süti az előmelegített, 170 fokos sütőbe kb. 20 percre. Ha kihűlt, akkor szeleteld fel, és máris fogyasztható.
Tippek:

- Nagyon jó reggelire, mert nem túl édes, de laktató.
- Teljes mértékben klasszikus süteményre hasonlít - engem a nagyim mézes piskótáira emlékeztet -, mégsem nehezít el, és nincs okod a bűntudatra sem.
- Dió helyett kipróbálhatod őrölt mandulával, törökmogyoróval vagy éppen kesudióval is.
- Ha szereted, adhatsz hozzá őrölt vaníliát vagy fahéjat is.
Új év, új élet - indul a Paleohedonisták Klubja!!!
Sosem féltem változtatni. Sosem néztem hátra (sokáig), mert mindig ott volt az előre. Még akkor is, amikor tompa ködbe burkolózott, és kilátástalannak mutatta magát. Ezért is
szeretem annyira az év kezdetét. Ki újévi fogadalmakkal, ki csupán felturbózott energiaszinttel, lelkesedéssel vagy éppen letisztultabb gondolatokkal indul neki. Nekem is valami újabbat, valami izgalmasabbat jelent. Ma is így van ez. Ezért ragadtam klaviatúrát, és írok Neked egy tervemről, amit remélem, örömmel fogadsz.
Két éve tettem újévi fogadalmat, előtte nem volt szokásom. A rendszeres sportról szólt, amivel korábban mindig hadilábon álltam. Mert azt égették bele a tudatomba, hogy azért KELL sportolnom, hogy csinos legyek/maradjak vagy éppen fogyjak. Szóval semmi örömforrás, csak a kötelező szófogadás... Nem is csoda, hogy sosem szerettem bele.
Az említett két évvel ezelőtt - már túl két év paleózáson és tartós fogyáson - hiába néztem vissza elégedetten magamra a tükörben, azt mondtam: ideje mozdulni! Számítógéphez köt a munkám (újságírás, kommunikáció), és megéreztem, hogy mozgásigényem csendben sztrájkolásba fogott. Például nem esett már jól a cipekedés. Elmacskásodott izmokkal ébredtem, a nap végén még görcsösebben bújtam ágyba. Úgyhogy megtettem - írásban! - a fogadalmamat: heti háromszor elkezdek sportolni.
A mai napig tartom. Mert jólesik.
Most is van egy újévi fogadalmam, amiből remélem, hamarosan valóság lesz. A sok nekem írt privát levél és probléma erősített meg benne. Sokkal több figyelmemet és támogatásomat szeretném Rád szentelni, amennyiben Te is szükségesnek látod. Segítek, ha még közelebb kerülnél magadhoz és azokhoz a dilemmákhoz, nehézségekhez, amelyeket egyszer és mindenkorra múlt időbe tudunk tenni. Továbbléphetsz, új lapot kezdhetsz, nem kell magaddal hurcolnod valami negatívat, valami méltatlant.
Rengeteg személyes vallomás, szakértői beszélgetés háttértudásával és több mint 800 párkapcsolati és lélekkel kapcsolatos publikációval a hátam mögött nemcsak a testre, hanem a LÉLEKRE is kellően oda fogunk figyelni! Ezt garantálom, mert így leszel Te is egyensúlyban önmagaddal. Úgy, hogy mindez egy jó élmény legyen, és szeretni tudd!
Hamarosan indul a Paleohedonisták Klubja!!!
Mit érdemes róla tudni?

- Témák:
- Jól-lét
- Fogyás
- Hízás
- Önbizalom-tréning
- A lélekben rejlő gátak, pl. testképtudat, párkapcsolati gondok lecsapódása a testalkatodban, egészségedben
- De akkor végül is mit egyek? Mintaétrend, egyéni étrend és természetesen közös falatozások!
- Tervezett időpont: Kéthetente kedden, 18.00-20.00 óráig
- Helyszín: még egyeztetés alatt
- Részvételi díj: a helyszíntől függ, de nem fogunk elszállni!
2013. december 20., péntek
Chilis házi paradicsomszósz
| Fűszeres zöldségchipsekhez kiváló! RECEPT ITT! |
Gyorsan kiszámoltam, 5 dl házi ketchup-ot 321 Ft-ból állítok elő. Így készítem otthon, maximum 15 perc alatt. Sokkal ízletesebb, igazi paradicsom ízű és színű!
Hozzávalók:
- 5 dl hőkezeléssel tartósított paradicsompüré - ebben csak paradicsom és só szokott lenni. Pl. Spar saját márkás termékét veszem, egy doboz 169 Ft!
- 3 gerezd zúzott fokhagyma
- 2 ek. kókuszzsír
- 1 tk. oregánó
- 1 tk. kakukkfű
- 1 tk. bazsalikom
- kevés frissen őrölt bors
- chili vagy cayenne bors ízlés szerint
- 1 tk. eritrit
- só ízlés szerint
Egy magas falú lábasban hevítsd fel a zsiradékot, és a tűzről lehúzva keverd bele a zúzott fokhagymát, majd a paradicsompürét.
2. lépés
Mérsékelt lángon forrald fel a pürét, és add hozzá a fűszereket, eritritet. Fedő alatt főzd össze kb. 10 perc alatt.
3. lépés
A tűzről levéve a lábast egy botmixerrel (vagy turmixgéppel) turmixold össze a szószt. Kóstold meg, és ha kíván még sót, chilit vagy eritritet, akkor adj hozzá.
4. lépés
Töltsd egy edénybe, befőttes üvegbe, és tárold hűtőben, ha nem használod.
| Grillcsirke tunkoláshoz is bevált! |
Tippek:
- Mindig tiszta kanállal szedj belőle, hogy ne romoljon meg.
- Friss paradicsomból az igazi, de most sajnos tél van... ilyenkor ne próbálkozz vele, mert éretlen és sok méreganyagot tartalmaz, hiába a piros paradicsom illúziójával kecsegtet a boltokban. Attól a valóságban még zöld, de vannak olyan szerek, amitől bepirosodik...
2013. december 19., csütörtök
Paleo chips őszi-téli zöldségekből
Elegem van a télből!!! Hiányzik a napfény, bármennyi D-vitamint is eszem folyamatosan. Hideg van, plüssmackónak kell öltöznöm minden nap, mert már jó régóta nincs meg az (egyébként gyűlölt) "bundám", ami korábban azért melegített a csontig hatoló hidegtől. Úgyhogy találtam magamnak egy jó kis elfoglaltságot, amivel nem is jönnek vissza a pluszkilók, mert paleo ;-)
Chipset gyártok egész délután! És ebből hagyomány lesz, úgy érzem.
Onnan jött az ötlet, hogy már elég szárazak a még kapható zöldségek. Különben nem lennék híve a hosszú időn keresztüli szárítgatásuknak. A zellergumó különösen dehidratált szegény, pár hónapja már biztos betakarították. Nem is véletlen, hogy ebből sikerült legropogósabbra a chips.
Na, de nézzük, mi meg hogy is történt pontosan.
HOZZÁVALÓK 2 ADAGHOZ:
1 nagy fej zellergumó
2 fej közepes cékla
1/2 sütőtök
4 ek. zsiradék
1 ek. őrölt kömény
1 ek. kurkuma
1 ek. oregánó
Tálaláskor: himalája só ízlés szerint
1. lépés
A megtisztított zöldségeket szeleteld lehetőleg egyforma, burgonyachips-vékonyságú szeletekre. Ha komolyan gondolod az otthoni chipsgyártást, akkor vess be valamilyen automatizált megoldást, pl. szeletelőgép. Nálam ez a vadiúj kütyüszerelem: Bosch Profimixx 46
2. lépés / nagyon fontos!
A zöldségszeleteket tedd egy tiszta konyharuhába, és itasd le róluk a nedvességet, amennyire csak tudod. Mondjuk tenyerelj végig rajtuk párszor. Ettől a művelettől lesz ropogós chipsed, és nem párolt zöldségkarikád.
3. lépés
Öntsd egy nagy tálba a zöldségszeleteket, szórd rá a fűszereket a só kivételével, add hozzá a zsiradékot, és jól keverd össze. Legélvezetesebb kézzel átforgatni :-)
4. lépés
Minél szélesebb felületű tepsi(k)ben sütőpapírra, vagy a sütőrácsot vastagon bealufóliázva pakold ki egy rétegben a leendő chipseidet. Jó kis türelemjáték, de megéri.
5. lépés
Előmelegített 140 fokos légkeveréses sütőben sütöttem kb. 50 percig. Más típusú sütővel már régen dolgoztam, ott kísérletezz, mi kell neki. A chips készítés lényege, hogy alacsony hőfokra van szükség, és tedd minél lejjebb a sütőn belül, mert egy lassabb, aszalási folyamatot kell elérned.
6. lépés
Szedd ki,öntsd egy szép tálkába, és csak most sózd meg. Ha valamilyen fűszerrel (pl. chili vagy pirospaprika) még megszórnád, rajta!
Tippek:
Várom az élménybeszámolódat!

- Sárga- és fehérrépából ill. karalábéból is készítheted.
- Tunkolhatod házi ketchup-ba (RECEPT ITT) vagy cukormentes dijoni mustárba is.
- Ha ezt készíted, a fűtést nyugodtan tekerd lejjebb!
- Ha olyan szerencséd van, hogy egyszerre két sütőtálcád is van otthon (mint nekem, ld. fenti kép), akkor egyszerre mindkettőt betolhatod a sütőbe. Csak ne közvetlenül egymás alá, hagyj köztük nagyobb helyet, hogy a meleg levegő alaposan átjárhassa mindegyiket. Időnként cseréld meg a helyüket az egyenlő esélyek jegyében.
Várom az élménybeszámolódat!
2013. december 8., vasárnap
Megvan az ötven nyertes a Tchibo játékban!
KÖZÉRDEKŰ!!! Mindenkinek, aki játszott a Tchibo-val közös nyereményjátékunkban!
Ha még nem olvastátok: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=665175256855403&set=a.333823173323948.79126.289761901063409&type=1&theater
Megvannak a nyertesek! ÓRIÁSI GRATULA NEKIK!!!
Íme az 50 szerencsés, aki megnyerte Posta Reni Paleolit konyha hedonistáknak című könyvét:
Babicz Anett
Balázsi Miklós
Baloghné Bánfalvi Andrea
Bársony Dalma
Boros Katalin
Csabai Béla
Csimpovits Etelka
Csóka Balázs Zoltán
Csombok Lászlóné
Dadi Ildikó
Demeter Judit
Englerth Nóra
Fekete Henriett
Furóné Csik Enikő
Gaál László
Galambos Ágnes
Gemela Gabi
Gősi Bernadett
Győri Ágnes
Haga Józsefné Varga Katalin
Héjja Mariann
Herczeg Ildikó
Hornyák János
Kakuszi Jánosné
Kaposi Tünde
Kardos Tímea
Kiss Andrea
Kollár Mónika
Kosztolányiné Szilágyi Rozália
Kovács Angéla
Láng Virág
Nagy János
Nagy Regina
Oldal Zita
Pazsicki Renáta
Poór Klára
Sebestyén Szilvia
Soltész Nóra
Southwick Eleonóra
Sturovics Judit
Szabó Réka
Szabóné Gede Veronika
Székás Miklósné Judit
Szollárné Vért Renáta
Szőcs Veronika
Takács Éva
Tolvajné Bánfalvi Beáta
Turóczi Anett
Varga Viktória
Veller Gyöngyi
A Tchibo kérése, hogy írjatok egy e-mailt a facebook@tchibo.hu e-mail címre a teljes nevetekkel és címetekkel, hogy postázni tudják a nyereményt. A tárgy legyen: "Paleo nyeremény"
Aki most nem nyert ne csüggedjen, hiszen a könyv megvásárolható a nagyobb könyváruházakban, például itt: http://www.libri.hu/konyv/posta_renata.paleolit-konyha-hedonistaknak.html
Köszönjük a játékot mindenkinek!

![]() |
| Fotó: Siményi Gergely |

2013. december 5., csütörtök
Gyors és finom paleo kenyérke
Kenyeret, de gyorsan és még paleót is? Ez itt pontosan az! Egyik reggeli kísérletem néhány kéznél lévő maglisztből, szezámmagból. Nagyon finom lett. Teszteld Te is!
Kb. 6 kis kenyérlepény készült ebből:
2 tojást felvertem, ebbe 2 ek. szezámmaglisztet, 1 ek. gesztenyelisztet, 1 ek. tökmaglisztet és 1 ek. szezámmagot adtam hozzá.
Majd kb. 1 tk. sütőport és kevés sót kevertem még bele.
Ennyi! A jól összekevert masszából felforrósított zsiradékon, serpenyőben egy-egy evőkanálnyi halmokban mindkét oldalán megsütöttem.
Finom és gyors!!! Kacsa- vagy libazsírral, tökmagolajjal fenséges reggeli.

- Sütőporként glutén- ill. foszfátmentes sütőport szoktam használni. Miben más ez, mint a "hagyományos" sütőpor? A foszfátmentes sütőpor nem tartalmaz dinátrium-foszfátot, ami egy stabilizátor, és hosszú távon bélirritációt, emésztési panaszokat és allergiát okozhat. Ez a fajta sütőpor azonban kismértékben tartalmaz kukoricakeményítőt (amilyen márkát használok, az legalább bio).
- Szódabikarbónával is lazíthatod a tésztát sütőpor helyett, ebben az esetben a fenti mennyiséghez kb. 1/2 tk. szódabikarbónát tegyél úgy, hogy előtte felfuttatod 1 tk. frissen facsart citromlével.
- BUNDÁS KENYÉR: ha megsütötted a kenyérkédet, egy felvert tojás keverékébe alaposan megforgathatod, és újra megsütheted. Így még laktatóbb és finom bundás kenyérfélét készíthetsz.
- A maradékot tartsd hűtőben, de egyszerre akár nagyobb adagot is készíthetsz, így gyorsan kéznél lesz legközelebb.
- Két kenyérke közé tehetsz hagyományos füstölésű kolbászt, szalonnát, sonkát, házi tepertőkrémet, házi májkrémet, friss zöldségeket - és így tovább. Becsomagolva elviheted magaddal munkahelyre, iskolába, utazáshoz.
- Az ilyen kenyérféléket a paleo táplálkozásra való átállásnál tartom hasznosnak, hogy enyhítse a kenyérhez való ragaszkodás elengedését. Azonban ha már kialakult a "saját paleód", egyáltalán nem szükséges ilyeneket készítened, ugyanis lecsökkenthetik az élettanilag értékesebb állati fehérjeforrások, egészséges zsírok és zöldségek kellő mennyiségű bevitelét. A magvak, maglisztek ráadásul hizlalhatnak és gátolhatják pl. a vitaminok, ásványi anyagok felszívódását. (Valaki kitalálhatná már nekünk a lazac- vagy más Omega 3-ban gazdag hallisztet. Bár az ízét nem tudom elképzelni egy kenyérfélében...)
2013. november 26., kedd
50 könyvemet nyerhetitek meg a Tchibo játékában!
Nagyon jó hírem van Számotokra! Lehet, hogy a Facebook csoportomban már olvastátok is.
A Jaffa kiadó felajánlásának és a Tchibo csapatának köszönhetően ezen a héten minden egyes nap egy-egy receptet osztunk meg a könyvemből, melyeket újra elkészítettem a Tchibo vadiúj ínyenc konyhai felszereléseivel/-ben.
Azt a damaszkuszi séfkést sose felejtem el!!! Úgy vágta a kolozsvári szalonnát is, mintha vaj lenne. Őrületesen profi a kialakítása, utánaolvastam: kb. 60 rétegből álló damaszkuszi pengeacél adja a különösen kemény és éles, jellegzetes erezettel ellátott vágófelületét. 18/10-es szálcsiszolt nemesacélból készült markolata van.
Ezekben az indukciós serpenyőkben is élmény volt főzni! Sokkal hamarabb és egészségesebb módon készültek el az ételek, kevesebb zsírt kellett hozzá használni, mert nem ég le benne az étel, és extra hosszan megtartotta a hőt! Fantasztikus élmény ilyen profi eszközökkel dolgozni! Ha lesz még több időm, részletesebben beszámolok a többi szuperkütyüről Nektek, amit kipróbáltam!!!
A lényeg, el ne felejtsem! Legyetek aktívak a Tchibo oldalán ezen a héten, és nyerjétek meg az 50 könyvet! Tartsátok rajta a szemeteket: http://www.facebook.com/tchibomagyarorszag?fref=ts
A Tchibo Ínyenc konyhai kollekcióját, amiből többet ki is próbáltam (szuper ajándékötletnek is a legtöbb) itt találjátok: http://www.tchibo.hu/inyenceknek-karacsonyra-t400022775.html

3 tipikus tévhit, amitől nem fogysz a paleo mellett sem
TIPIKUS HIBÁK, TE NE JÁRJ ÍGY! 3 jó tanács
paleót most kezdőknek és fogyni vágyóknak.
Egyre több privát levelet kapok mostanában ezekkel a tévhitekkel, összeszedtem egy csokorba a gyakoribbakat.
1. SZERESD MEG AZ EGÉSZSÉGES ZSÍROKAT! Ne félj a zsíros ételektől, és ne ügyelj rá kínosan, hogy zsírszegény paleo étkezést folytass. Nem a bevitt zsírból lesz a zsírpárnád, hanem a cukorból (ld. 2. pont!!!) és a túl sok szénhidrátból (paleóban ezek a töményebb maglisztes kenyerek, sütik, édes, szárazabb zöldségek, stb.). Ráadásul a jó zsíroktól sokkal hamarabb jól fogsz lakni, mint a 2-es pontban részletezett "fitt" gyümölcsös ételektől. Válassz kókuszzsírt, az a legjobb, zsírégető hatása is nagyon jelentős! Bővebben: http://paleohedonistaknak.blogspot.hu/search/label/zsiradékok
2. CSÍNJÁN A GYÜMÖLCSÖKKEL! Ne kerüljön előtérbe a gyümölcsfogyasztásod, mondván az az igazán fitt és egészséges. Igen, ezzel reklámozzák a legtöbb fogyókúrát, trendi csajok almát rágcsálnak, gyümölcssalit kanalaznak, értékes rosttól elválasztott, koncentrált cukortartalmú gyümölcscentrifugás italokat szürcsölgetnek. Látványnak szép, csak köze nincs a valódi és tartós fogyáshoz! Megemeli a vércukorszintedet, és több cukrot viszel be, mint amennyi a hasznodra válik, és éhesebb leszel tőle.
3. MOZOGJ! Kell a mozgás mindenkinek, bármilyen formában, csak rendszeresen csináld és élvezd! Épp eleget ücsörgünk a kocsiban, a munkahelyen, a tévé, a számítógép előtt, a vonaton, a metróban, és a barátainkkal találkozva. A lendületet az egészséges zsiradékokat tartalmazó paleo ételek adják hozzá többek között, nem a szőlőcukor meg hasonló borzalmas társai!!!
Ahogy én csinálom: szuperegészséges és laktató reggelim például a kókuszzsíron megsütött 2 tükörtojás hagyományos füstölésű kolozsvári szalonna szelettel, munka után pedig heti 3-szor spinning-en letekerem az esetleges stresszt, megmozgatom mindenemet és élvezem a sport örömeit! Hajráááá Ti is!!!!

Címkék:
fogyókúra
2013. november 11., hétfő
Drága-e a paleo és vajon működik-e? Femina.hu interjú
Meginterjúvolt a femina.hu Diéta rovatának
vezetője, itt találjátok a tegnap megjelent cikket.
Kedvenc idézetem belőle a drága-e a paleo kérdésre, és valószínűleg többen érteni fogjátok, hogy miért.
"...A nap végén 1500 forintnál tartok, ha lusta voltam, és az ebédet nem én főztem." Szerintem nem a paleo étrend a drága mulatság, hanem az, ha valaki egyáltalán nem főz otthon. Vagy a másik végletbe esve túlbonyolítja.
http://www.femina.hu/fogyokura/paleolit_etrend_posta_renata

2013. november 10., vasárnap
Paleo nasi kánaán, avagy tegnap beszabadultam a piacra megint
Már egy ideje nem volt időm a piaci magárusok portékájára vadászni, de tegnap végre összejött a nagy bevásárlás. Havonta-kéthavonta (vendégseregtől is függ) egyszer sort kerítek rá, és ki is tart ez a mennyiség eddig. Ezt is mindig az aktuális kínálathoz és az éppen érvényes árakhoz igazítom. Most nagyon sok érdekességet és jó árakat találtam, mutatom Neked is!
Megyek sorba a 3 oszlopon balról jobbra és azt is elmesélem, mihez szoktam felhasználni őket!
Előre meg volt őrölve a mák, és abból kaptam. Bosszant így utólag, mert erre szoktam figyelni, de most nem volt időm a nagy rohanásban. Szóval ezt találtam benne itthon. Kétlem, hogy a mák zsírtartalma "csapódott" volna ki a darálás során... Inkább azt gyanítom, hogy felhígították valami kevésbé költséges vacakkal. Azért ezt már szívesen elvinném egy laborba, hogy mi lehet.... Mindenesetre most újra megtanultam, csak akkor veszek őrölt mákot mástól, ha a szemem láttára darálja meg.
Hát, ennyit a magárusoknál szerzett élménybeszámolómról! :-) Szép napot Neked!
Megyek sorba a 3 oszlopon balról jobbra és azt is elmesélem, mihez szoktam felhasználni őket!
- Kis kerek dobozban: aszalt sárgabarack és vörös áfonya. Ezekkel szórom meg a paleo sütiket, torták, palacsinták tetejét. A piaci magárus esetében sajnos ennél kompromisszumot szoktam kötni a pénztárcám érdekében, mivel ezeket általában fruktózzal tartósítják, ami nem egészséges cukor. Úgyhogy itthon beáztatom langyos vízbe őket felhasználás előtt, hagyom kb. 10 percig állni, leöntöm róla a vizet, és megismétlem ezt a műveletet. Nincs itthon laboratóriumom, hogy tudnám biztosan, ezek után megszabadultam-e az összes hozzáadott fruktóztól, és csak a gyümölcs maradt meg, de ízre sokkal tisztábbnak tűnik.
- Másik kis kerek dobozban: szeletelt mandula. Ez szintén dekoráció süteményekre, tortákra, jól mutat egy-egy marcipángolyó ebbe a törmelékbe forgatva és alaposan behűtve.
- Középső oszlop alsó doboza: aszalt szilva és papaya. Mindkettő cukormentes, érződik az ízükön is, bár a szilvánál ez nem nagyon tűnik fel, amúgy is édes. Ez a papaya viszont olyasmi, mint egy natúrabb ízű gumicukor. Csak nem E-betűs műanyag dolgokkal van tele, ami összeragasztja az emésztőrendszert, hanem valódi gyümölcsöt tartalmaz. Ez tökéletes nasi lesz így magában is!
- Következő dobozka tartalma: dió és pekán dió. Ez utóbbi elég drága, így csak dekorációhoz használom sütik tetejére, salátákra megpirítva. A diót pedig szívesen beledarálom a kókuszos alapú süteményeimbe, egy nagyon jó karaktert ad a tésztának.
- Hátsó doboz középen: datolya. Ez magvakat is tartalmaz, és ezt ajánlom Neked is. Inkább veszem itthon a fáradtságot, és kimagozom, mint hagyom, hogy kiszáradjon, mire bekerül a konyhámba. Ebből isteni datolyakrémet lehet készíteni, egy kis vízzel és kókusztejjel felfőzve, majd összeturmixolva. Paleo karamellkrémnek neveztem el, kóstold meg Te is, és megérted, miért! Azért érdemes vele csínján bánni, mert nagyon magas a cukortartalma a datolyának. A belőle készült krémet tortákra, palacsintába töltve ajánlom főleg.
- Következik az utolsó sor, elöl a piros tálban: natúr pisztácia. Ezt eszegetni, nassolni szoktam, vagy az igazán zöld szememből pisztáciaforgácsot csinálok egy éles késsel, és megszórom vele a finom és egészséges desszertjeimet, poharas krémeimet.
- Az utolsó a legkedvesebb tálam: kókuszchips!!! Ez a nagy tál 20 dkg chipset tartalmaz, és fizettem érte 240 Ft-ot! Jó, mi? :-) Ebből aztán lehet csipegetni, ha éppen olyan kedvem támad.
Előre meg volt őrölve a mák, és abból kaptam. Bosszant így utólag, mert erre szoktam figyelni, de most nem volt időm a nagy rohanásban. Szóval ezt találtam benne itthon. Kétlem, hogy a mák zsírtartalma "csapódott" volna ki a darálás során... Inkább azt gyanítom, hogy felhígították valami kevésbé költséges vacakkal. Azért ezt már szívesen elvinném egy laborba, hogy mi lehet.... Mindenesetre most újra megtanultam, csak akkor veszek őrölt mákot mástól, ha a szemem láttára darálja meg.
Hát, ennyit a magárusoknál szerzett élménybeszámolómról! :-) Szép napot Neked!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)